Mivel etesselek?

Bárgyú kérdésnek tűnik, pedig nem az. Profánul azt mondhatnám, hogy egy babát „megcsinálni” könnyű, megszülni már nehezebb, de a nehézségek javával csak akkor szembesülünk, amikor a zárójelentés mellé megkapjuk azt a 3 kiló körüli, magatehetetlen apróságot, hozzá annyi kísérőszöveggel, hogy „Na, anyuka, tessék hazavinni, életben tartani, megtanítani mindenre és tisztességes embert nevelni belőle. A viszontlátásra!”.

Ehhez hozzáteszik, hogy a baba elég sokat veszített a születési súlyából, mert anyuka nem tudja szoptatni és kicsit besárgult, úgyhogy feltétlenül legyen meg a megfelelő folyadékbevitel. Mennyi a megfelelő?! Honnan tudjam, hogy azért sír, mert éhes vagy mert fáj a hasa, esetleg fázik, vagy mert épp tudatosul benne, hogy elvesztette a méhem jelentette Édent? Anyuka megint túlgondolja, írnak fel tápszert. Oké, ezt inkább, ne is említsük a nigériai rokonoknak, ne gondolják, hogy a gyenge fehér asszony szoptatni se bír. Főleg ne azon afrikai hiedelmek tudatában, hogy a tápszeres gyerek fogyatékos lesz, sőt, hogy rossz szellem lakozik abban a gyermekben, aki nem szívja anyja mellét, mégis életben marad. Mindegy, rendben lesz ez, csak legyünk már otthon – sóhajtással nyugtázzuk az elmondottakat.

A sokkhatás otthon ér bennünket. Amikor szembesülünk a testi fájdalmakkal, a kimerültséggel, az új kötelességtudattal és az ily mértékben soha korábban nem érzett szeretet túlcsordulásával, a folyamatos érzelmi cunamival, a hirtelen fejre állt életünkkel. Mindezt inkább nem is részletezem, mert aki keresztül ment rajta, az úgyis tudja, aki pedig nem, az végeláthatatlan panaszkodásnak véli. Nem lehet kikapcsolni, hiszen folyamatosan árad ránk az információ: kórházi, gyermekorvosi, védőnői, családi, baráti és internetes források szolgálnak jó tanácsokkal, figyelmeztetésekkel, rémisztgetésekkel. És mi mindeközben küzdünk a saját bizonytalanságunkkal, a „mindenáron jól akarom csinálni” okozta szorongással.

És tovább küzdünk a szoptatással, vádaskodással, ítélkezéssel. Miért nincs elég tej, hogyan legyen több, mikor fejjünk, mennyit fejjünk, mikor adjuk fel, és ugye, ha feladjuk, akkor rossz anyák vagyunk? Kevés édesanya dönt szándékosan a tápszer mellett, a legtöbbünk igenis szeretne a lehető leghosszabb ideig szoptatni, de ha bármi okból kifolyólag nem megy máris ránk sütik a bélyeget, hogy nem akartuk igazán és nem fogjuk fel az anyatejes táplálás jelentőségét. A mi lelkünk terhe pontosan az, hogy felfogtuk és úgy érezzük, megbuktunk.

De ha már így alakult, akkor sem lehet megtorpanni. Van itt még sok megválaszolandó kérdés, kérem. Melyik tápszer a jó, melyiktől nem fáj a hasa, melyiktől kevesebb a bukás, melyik az olcsóbb, melyik a jobb minőségű? Jaj, alacsony a testsúlya, próbáljunk egy másik tápszert, de az is lehet, hogy tejfehérje érzékeny, savasat bukik és azért sír? Hú, most rákapott, örülünk, jól eszik a baba, alakulnak a kis hurkák. Most meg korához képest túl nagy a testsúlya. Akkor most igény vagy előírás szerint egyen? Sokat bukik, puffad, kevés a puki, túl sok a puki, milyen színű, szagú, állagú a kaki? Mikor kezdjük a hozzátáplálást, mivel kezdjük a hozzátáplálást, ugye mindent felirtunk, amit adtunk? Mit tegyünk, ha félrenyel, ha öklendezik, ha olyanba eszik bele, amit életkora alapján nem szabadna, ha nem szereti a babaételt, de azt sem, amit mi főzünk neki? Természtesen ne legyen hozzáadott cukor, se só az ételében, egyen elég zöldséget, de csak ellenőrzött forrásból és persze friss gyümölcsöt mindennap háromszor. Külön fazék, külön tányérka, külön szivacs, külön mosogatószer. Fertőtlenítés, fertőtlenítés és fertőtlenítés. Már tud ülni, akkor adhatok már neki darabosat, adjak a kezébe esetleg egy kanalat? Vajon iszik elég vizet? Folytassam még? Felesleges, mert aki keresztül ment rajta, az úgyis tudja, aki pedig nem, az végeláthatatlan panaszkodásnak véli.

A fenti kérdésekre még a sokgyermekes anyukáktól és a témában érintett szakértőktől is egymásnak teljesen ellentmondó válaszokat, tippeket és tanácsokat kapunk, melyek megvalósítását természetesen számon is kérik rajtunk. Akkor most kinek van igaza? Melyik tipp és tanács az, amit bátran követhetek? Jól akarom csinálni, de nem lehet elég jól csinálni. (Oh, hogy ez még hányszor fog elhangozni?!) Miért nincs elég önbizalmam ahhoz, hogy úgy csináljam, ahogy jónak érzem, kizárólag a babám visszajelzéseire hagyatkozva?

De ha másra nem is, legalább arra választ kaphatnék, hogy ha valamit tegnap megevett, akkor ma miért köpi nyílegyenesen a szemembe és a maszatos kezét miért keni bele az amúgy is kezelhetetlen afro hajába?!