„Minek nevezzelek?”

Avagy egy „kevert” baba fogadtatása          

Fehér, európai nő vagyok. Párom fekete, afrikai férfi. Eddig is sokan megnéztek minket az utcán, de amióta megszületett a kislányunk még inkább állnunk kell a vizsgálódó tekinteteket. Egyesek amolyan állatkerti kíváncsisággal hajolnak a babakocsi fölé. Kész forgatókönyve van ezeknek a jeleneteknek: a „De cuki baba!” felkiáltással kezdődnek, a kötelező „hajtapi” után jön egy olyan „tartalmas” megállapítás, mint a „sose kell majd szoliba járnia”, majd a kihagyhatatlan személyes vonatkozás következik, a minap például ez: „az én lányom egy perui fickóval van, olyan kíváncsi vagyok, milyen színű lesz az unokám” (ekkor meg sem mertem szólalni, mert szívem szerint kéket mondtam volna; maradt tehát a kínos bazsalygás). Egyszer egy néni kevésbé píszí megfogalmazásban adta tudtomra a soha nem kérdezett információt, miszerint a 70-es években egy kolléganőjének a lánya, képzeljem el, „csak négerekkel párosodott, na szült is egy gyereket, de azt a kislányt nem lehetett megfésülni”. Mi ilyenkor csak felöltjük a krokodilbőrt!

Lássuk be, itt a fő gond nem is a színpaletta, hanem a hozzá társított előítélet. Esetünkben ez a „cuki baba” édesapjára vonatkozóan a jó magyar „károgásban” jelenik meg, ami mindig úgy kezdődik, hogy majd meglátom. Majd meglátom, hogy ő egy illegális migráns, úgyis faképnél hagy; hogy otthon van már családja; hogy ő nem apának való; hogy csak arra kellettünk, hogy itt maradhasson, hogy majd elrabolja, hogy majd kimutatja a foga fehérjét, megver és satöbbi. No meg, rólam is mindenkinek megvan titkon a véleménye: egyszerre tartanak naivnak, ostobának, és hát, pornón edzett pajkos tekintetek mást is tudni vélnek. Nem kétlem, hogy előfordul negatív példa, de az általánosításra és a megbélyegzésre nincs mentség.

De ejtsünk szót a diszkriminatív kontra píszí zűrzavarról is! Mert minek is nevezze a lányomat a kényszeres kommentáló? Félvér? Azért ez nem a legkedvesebb szó, ő semminek sem a fele, nem is egy ló és a kifejezés antiszemita múltja sem tetszetős. Cappuccino? Azt megiszom reggel, nem tologatom babakocsiban. Afroeurópai? Sajnos, ezt a szót nem használjuk. Kevert baba? Az angol mixed baby kifejezés nem sértő és nincs is történelmileg rossz hangzása. Magyarul mégsem állja meg a helyét. Pláne, ha utána tesszük, hogy kevert fajú, ugyebár. Amik mi nem leszünk. Hát az én lányom lett. „Keveredtem” és lám, a fürkésző tekintetek megdöbbenésére vagy megelégedésére, milyen „cuki” eredménnyel. Mea culpa.